Szakács László, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, hogy ezt az adatot a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériumának tanulmánya tartalmazza. Szerinte ennek a 32 ezer embernek elkerülhető lett volna a halála, ha idejében felismerik a betegségüket és korrekt kezelést kapnak.
Hozzátette: ezek az emberek azért haltak meg, mert azok, akik az egészségügyi ellátást szervezik, főleg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem jól végzik a feladatukat.
Nem lehet, hogy egy városnyi ember halála következmények nélkül maradjon, ezért Balog Zoltán mondjon le! - szólított fel.
Szakács László beszélt arról, hogy ma Magyarországon 1,2 millió ember nem jut el orvoshoz, ha beteg, 2 millió ember pedig nem kap időben sürgősségi ellátást és üres ígéret maradt az, hogy a daganatos betegek 14 napon belül CT-vizsgálaton vehetnek részt.
Az ellenzéki politikus közölte, az MSZP kormányra kerülve Botka László vezetésével igazságot fog tenni az egészségügyben is, vissza adják azt a pénzt, amit kivont a kormány. Nem propagandára, futballstadionokra, nem presztízsberuházásokra költik el a pénzeket - közölte.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy frakciója nem támogatja a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot, azaz a civiltörvényt. Indoklásként elmondta, nem támogatnak semmi olyan javaslatot, amely a civil szervezetek szabadságjogait, mozgásterét korlátozza. Hozzátette: azért sem támogatják a javaslatot, mert megbélyegzi a civil szervezeteket.
Úgy fogalmazott, nem kell félni az Orbán-kormánynak a civil szervezetektől. Nem kell korruptan kormányozni, és akkor nem kell a kormánynak attól tartania, hogy a hatalmát veszélyeztetik a civilek - közölte.
Szakács László egy másik kérdésre jelezte, a plakáttörvény nehéz kérdés elé állítja az MSZP-t, hiszen arról szól, hogy a korábbi fideszes oligarcha, Simicska Lajos most a Jobbikot segíti, rengeteg médiafelületet bocsátott a párt rendelkezésére. Közölte, az MSZP nem támogatja a Fidesz által benyújtott kétharmados törvényjavaslatokat.
Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője reagált Fekete-Győr Andrásnak, a Momentum elnökének kijelentésére. A 24.hu tudósítása szerint a Momentum elnöke egy fórumon azt mondta, vannak olyan pártok, amelyek a kormány zsebéből élnek, ilyen az MSZP is. Bennük nem lehet megbízni, velük nem lehet összefogni - közölte.
Harangozó Tamás értékelése szerint a szervezet elnöke nagyon súlyos vádakkal illette az MSZP-t, ezért ha van bármilyen bizonyítéka az általa mondottakra, akkor álljon velük elő. Ha nincs, akkor nyilvánosan kérjen bocsánatot - tette hozzá.
Szerinte bizonyítékok nélkül ilyen állításokat megfogalmazni csak arra jó, hogy a Fidesz szekerét tolják.
Elmondta, az MSZP sem foglalkozott azokkal a vádakkal, amelyek a Momentum megalakulása körüli fideszes bábáskodásról, illetve kétes hátterű támogatóikról szóltak.
Harangozó Tamás szerint Botka László világossá tette, hogy semmilyen kollaborációt nem tűr a Fidesszel. Azon dolgoznak - folytatta - , hogy a kormányváltáshoz szükséges együttműködéséket kialakítsák. Ebben nem segít Fekete-Győr András vádaskodása - jegyezte meg.
MTI
Kövessen minket a Facebookon és nem marad le semmiről: