A még néhány hónapig hivatalban lévő magyar miniszterelnök legutóbbi, tusványosi beszédében – a nem létező Soros-tervhez hasonló zagyvaságok mellett – ismét a Visegrádi Négyek együttműködésének szerepét emelte ki. Orbán láthatóan a V4-ekből kíván mentőcsónakot ácsolni magának, egyfajta színpadot, amely egyébként délibábos erejét bizonyítaná. A Fidesz elnöke szerint a Visegrádi Négyek együttműködése lesz képes megreformálni az Európai Uniót, a V4-ek lesznek az európai közösség motorjai gazdasági és ideológiai szempontból is, egy szóval: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia regionális együttműködésén múlik Európa jövője.
Ez részben igaz, kár, hogy Orbán ezzel szemben ismét elméri a helyzetet és az erő sötét oldalára helyezkedik. Az 1991-ben létrejött, valóban értékteremtő kooperáció célja az érintettek euro-atlanti integrációjának megerősítése és felgyorsítása volt, az EU-párti szövetséget mára a sokszoros pálforduláson átment Orbán Viktor azonban – immár lengyel támogatással – az Unióval szembeni erőcentrumként, egyfajta kelet-európai "centrális erőtérként" akarja használni sajátos, valójában inkább személyes érdekérvényesítésére. Nem véletlenül hivatkozik egyre többet a visegrádiakra, mintha ez a szövetség igazolná vissza ideológiai téveszméit. Ez valójában ismét csak egy kormányfői hazugság.
A V4-ek szövetsége ugyanis, bár kétségtelenül fontos geopolitikai szereplővé lépett elő, a rapid átalakulás előtt álló európai közösség mozgása mentén szintén formálódni, jelen állapotában pedig repedni fog. Orbán nyilván látja ezt, csak próbálja legalább a választásokig elhúzva rejtegetni, hogy tévedett. A számára ideológiai és illiberális támaszt nyújtó lengyelek esetében sem elképzelhetetlen ugyanis a finomhangolódás, de a szlovák és cseh partnerek idővel szinte bizonyosan el fognak lépni a magyarok mellől. Pozsony ugyanis szép csendben már deklarálta, hogy az eurót használó Szlovákia az európai mag-országokhoz akar tartozni, vagyis a formálódó kétsebességes európai modellben ők nem a leszakadó, populista magyar kormányhoz, hanem a haladókhoz kötik magukat.
A Fico-kormány kizárólag addig fog a V4-ek jelenlegi felállásában támasztékot nyújtani, amíg át nem lehet szállni az Unió zászlóshajójára, amely a nyugati haladás irányában tartja a vitorlákat. A kétségtelenül EU-kritikusabb cseheknél pedig a most októberi választásokon várhatóan az az egyébként szintén populista erő kerülhet ki győztesül, amely gazdasági elképzeléseit és céljait illetően viszont európai, piacpárti és liberális. Orbán tehát – ha nem érti meg az európai változások lényegét és benne a magyar lehetőséget és felelősséget - hamar egyedül, de legalábbis meggyengülve állhat majd a V4-ek színpadán, ráadásul épp a magyar elnökség idején.
A V4-ekre nagy szükség van, a régió erős és hatékony, de bölcs kooperációra kész szövetségének egyben tartása mindannyiunk érdeke. Botka László – aki egyébként épp a visegrádi együttműködésből írta a szakdolgozatát – személye erre garanciát jelent a kormányváltás után.
A magyar miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Százötvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.
Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, Európai Parlamenti képviselő