![]() |
|
|
|
Tweet |
|
|
![]() |
|
Bűnmegelőzési színházi előadást rendeztek a debreceni Lovardában május 31-én 16 és 20 órától. A mintegy 700 fős nézőközönséget elsősorban a Debrecenben található középfokú oktatási intézmények biztosították, de lakóotthonok fiataljai, sőt környező megyékből érkező tanulók is megtekintették a színpadi művet.
A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács Titkársága 2015-ben a „Dal a Tiéd!” című projekt keretében bűnmegelőzési témájú musical létrehozásával bízta meg a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat. A színdarab elkészült és „Taurin trauma" címmel mutatták be 2015 decemberében.
Az előadás a 14-24 év közötti korosztályt célozza meg. Időszerű témát dolgoz fel művészi eszközökkel, egy-egy alkalommal fiatalok százait késztetve gondolkodásra a világ őket foglalkoztató történéseivel kapcsolatban, így felszínre kerül a kábítószer fogyasztás is. A darab megtekintése során láthatják a világ dolgainak színét és fonákját, különböző élethelyzetben lévő kortársaik játékán keresztül, számukra a leginkább fogyasztható hangnemben, humorral, zenével, tánccal színesítve.
A műsor előtti köszöntő beszédében Dr. Juhász Zoltán r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető kiemelte, hogy a rendőrség folyamatosan keresi azokat az innovatív megoldásokat, amelyekkel még inkább meg lehet szólítani a fiatalokat és amellyel elérhető az érintett korosztály jogi tudatosságának növelése, valamint az hogy gondolatokat ébresszen a fiatalokban, aminek hatására képesek lesznek belső meggyőződésből felismerni, kezelni, elutasítani a jogsértő cselekményeket és elkerülni az áldozattá válást.
Az alezredes kiemelte, hogy az előadás végén, amikor legördülnek a függönyök nem ér véget a téma feldolgozása, hiszen jelen vannak az iskolákban, ahol kiscsoportos formában segítsenek az estlegesen felmerülő kérdések megvitatásában.
- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság - |
|
|
|