|
|
|
Tweet |
|
|
|
A miniszterelnök közlése szerint ma a magyar emberek többsége úgy gondolja, "Brüsszel fordítva ül a lovon", és nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel átvegye az irányítást. A Fidesz szerint az ellenzékre nem lehet számítani az ország megvédésében, míg a kisebbik kormánypárt, a KDNP szónoka úgy fogalmazott: jól döntöttek az emberek.
Orbán Viktor hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben a nemrégiben zárult nemzeti konzultáció eredményeit ismertetve elmondta, a magyarok többsége úgy gondolja, nem engedhetjük meg, hogy Brüsszel betelepítési programokat kényszerítsen Magyarországra. Hozzátette: a többség szerint nem engedhetjük meg azt sem, hogy Brüsszel beleszóljon az adók, a bérek és a rezsidíjak meghatározásába Magyarországon.
“Magyar Magyarországot és európai Európát akarunk” – fogalmazott Orbán Viktor a parlamentben, ahol a lezárult nemzeti konzultációról adott számot, amelyet az eddigi legsikeresebbnek nevezett.
A kormányfő szerint a nemzeti konzultációk lehetővé teszik, hogy az emberek, a választott parlamentjük és a kormányuk közös akarattal cselekedhessen. Az ország mai eredményeinek ez a fundamentuma, ezért sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi katasztrófából, megfékezni az árakat, százezreknek munkát adni, emelni a béreket, és megindítani Magyarországot a gazdasági fejlődés ösvényén – sorolta. A miniszterelnök szerint “Brüsszel nyíltan a terroristák pártjára áll”, amit a kormányfő felfoghatatlannak nevezett. Orbán Viktor azt mondta: az Európai Unió nem Brüsszel, hanem független európai nemzetek önkéntes szövetsége. Magyarország nem Európa-ellenes, sosem volt az, éppen ellenkezőleg: a kormány egy igazi európai álláspontot képvisel, a hatályban lévő európai szerződést védi, benne a tagállamok és Brüsszel közötti eredeti munkamegosztással – fejtette ki, hozzátéve: nem a magyarok álláspontja változott meg, “Brüsszel váltott gúnyát”
Szerinte “Ahmed H. nyilvánvalóan képtelen hazugságai” fontosabbak Brüsszelnek, mint a magyarok biztonsága. Azt is abszurdnak nevezte a miniszterelnök, hogy Brüsszelben ma egy “pénzügyi spekuláns” szabja meg, “merre van az előre”. Európai vezetők “hajbókolnak” Soros György előtt, aki megmondhatja, mit kell tennie Európának – fogalmazott Orbán Viktor. Szavai szerint “kiformálódott egy új egység, egy új nemzeti egység, egy szellemi, politikai és akcióegység”. Ez a gondolat, miszerint “mi magyar Magyarországot és európai Európát akarunk”, egységbe fogja a magyarokat, a program élén pedig a kormány áll.
Amíg én vagyok Magyarország miniszterelnöke és itt állhatok, addig a kerítés a déli határon is állni fog – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn. A kormányfő úgy fogalmazott: amíg a Fidesz és a KDNP kormányozza az országot, addig nem engednek Brüsszel zsarolásának és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát.
“Amíg a polgári nemzeti oldal adja a derékhadat, addig a haza is védve lesz” – szögezte le, a nehéz munkával elért sikerek védelmét ígérve. Orbán Viktor azt is hangoztatta, hogy amíg Magyarország demokratikus alapokon áll, nem fogadja el, hogy Brüsszel lopakodva elvegyen nemzeti jogaiból.
Azt is világossá tette: aki támogatja a bevándorlást és lebontaná a kerítést, ismeretlen múltú, identitású és célú migránsokat telepítene Magyarországra, az az emberek, a nemzet, a haza ellenére cselekszik.
Magyarország pályára állt, minden okunk megvan a bizakodásra, újra van jövőnk – jelentette ki a miniszterelnök. A kormányfő az elmúlt hét “verejtékes esztendő” után elért gazdasági sikereket sorolva arról beszélt: 7 év alatt segélyalapú gazdaság helyett sikerült “megágyazni” a munkaalapú gazdaságnak, a foglalkoztatás Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az Európai Unión belül, valamint 2010 óta a harmadik legnagyobb mértékben növekedett a minimálbér, a magyar gazdaság pedig idén az első negyedévben 4,2 százalékos növekedést produkált.
Hozzátette: a magyar modell működőképességét mindenhol elismerik, azok is, akik eddig aggályokat fogalmaztak meg. Orbán Viktor hangsúlyozta: ezeket az eredményeket nemzeti alapon, a nemzeti érdekeket követve sikerült elérni. Ezért azt javasolta, hogy ne kockáztassák ezt valamilyen “homályos utópia kedvéért, nevezzék azt európai egyesült államoknak, nyílt társadalomnak vagy bármi másnak”.
Orbán Viktor szerint fel kell készülni azokra az őszi vitákra, amelyek Európa jövőjéről szólnak majd. A miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben kijelentette: mivel Magyarország az Európai Unió tagja és az is marad, ezért ezek a viták Magyarország jövőjéről is szólnak. A hétvégi franciaországi választásokra és a szeptemberi német választásokra utalva hozzátette: számíthatunk arra, hogy a két kontinentális nagyhatalom kísérletet tesz majd Európa átalakítására, de az még nem látható, hogy ez segíti vagy nehezíti majd a magyar nemzeti érdekek brüsszeli érvényesítését.
Ugyanakkor jelezte: Brüsszel már kiadott egy dokumentumot Európa lehetséges jövőbeni fejlődési irányairól, majd reformjavaslatokat tett közzé a szociális ügyekről, a gazdasági és monetáris unió mélyítéséről, az európai védelempolitikáról, a globalizációról és az európai költségvetés jövőjéről. Olyan viták előtt állunk, amelyek témái súlyosak, következményei pedig hosszú távúak lesznek – fogalmazott Orbán Viktor. A Fidesz frakcióvezetője szerint a nemzeti konzultációból világosan kiderült, hogy meg kell védeni az országot, de ebben az ellenzékre nem lehet számítani. Kósa Lajos a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn a parlamentben azt mondta: “ha az ellenzék jut hatalomra, akkor be fognak jönni a migránsok százezrével(…). Az ellenzék milliárdosok kottájából játszik, amelynek egy az eredője, az ország el fog veszni”. Hozzátette: ha valakinek fontos a biztonsága, akkor kétszer is fontolja meg, hogy az ellenzékre szavaz-e.
A KDNP értékelése szerint a nemzeti konzultáció Magyarország jövőjét szolgálja, a magyar emberek pedig jól döntöttek a feltett kérdésekben. Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva azt közölte hétfőn a parlamentben, hogy egyértelmű cél az ország megvédése és az üldözöttek megsegítése.
Az átláthatóságról szólva fontosnak nevezte a valódi és álcivil szervezetek megkülönböztetését. “Báránybőrbe bújt a farkas és ezt meg kell akadályozni” – fogalmazott a KDNP-s politikus. Kiemelte azt is, hogy Magyarországon a negyedik legalacsonyabbak az energiaárak Európában.
MTI Fotó: MTI - Kovács Tamás Kövessen minket a Facebookon és nem marad le semmiről: |
|
|
|