„Assange azonban ma már nem az az ünnepelt sztár, mint egy évtizede volt. Miközben ugyanis átláthatóságot követel az egyes kormányoktól, őrá mintha nem vonatkozna saját erkölcsi mércéje. Rendre azt hangoztatta, ártatlan, nem követett el szexuális zaklatást, ám igazát nem védte meg a svéd vádhatóság előtt, inkább maradt az ecuadori követségen. Arra hivatkozott, attól fél, hogy a svédek kiszolgáltatják majd az Egyesült Államoknak, az azonban nem világos, hogy a mostani amerikai adminisztráció tényleg annyira ragaszkodik-e kiadatásához, mint állítja.
A Wikileaks alapítója akkor őrizhette volna meg a nimbuszát, ha portálja hasonló vehemenciával szivárogtatott volna például Oroszországról is. Erről azonban szó sem volt, sőt. Tavaly, az amerikai elnökválasztási kampányban a Wikileaks lelkesen hozta le Hillary Clinton titkos levelezését, amivel hozzájárulhatott Donald Trump győzelméhez, néhány hete pedig, a francia elnökválasztás második fordulója előtt egy nappal mindent elkövetett azért, hogy felhívja a figyelmet Emmanuel Macron kampánystábjának kiszivárogtatott levelezésére.
Assange-nak nehéz lesz lemosni magáról azt a stigmát, hogy egy bizonyos idegen hatalmat szolgál.”
Az írás ide kattintva folytatódik.
Forrás: Népszava
Szerző: Rónay Tamás